Barcelona – Real Madrid: előrejelzés, tippek és szorzók – 2022.06.15.

Attila
June 15, 2022
260 Views

Az ACB Liga döntőjének második mérkőzésére ma este kerül sor a Barcelona és a Real Madrid között. A Real hatalmas meglepetést okozott az első meccsen, amikor a vártnál könnyebben legyőzte a házigazdát. Sarunas Jasikevicius csapatának ezért muszáj megnyernie a második összecsapást, hiszen ha ismét kudarcot vallanak, akkor a Real-t csupán egy győzelem fogja elválasztani a bajnoki cím megszerzésétől.

Barcelona

A Barcelona játékosai nagyszerűen játszottak az idény legnagyobb részében, az Euroligában és a hazai bajnokságban egyaránt, azonban a formájuk gyengülni kezdett az év legfontosabb időszakában.

Először kikaptak a Real-tól (83:86) az Euroliga elődöntőjében Belgrádban, majd az ACB Liga döntőjének első meccsén szintén vereséget szenvedtek (75:88), ráadásul hazai pályán. Jasikevicius játékosainál egyértelműen hiányzik az önbizalom és az energia, ezért a litván edzőnek muszáj lesz találnia valamilyen módot a csapata motiválására a hátralévő mérkőzéseken.

Brandon Davies nem tudta felvenni a verseny Tavares-szel és Poirier-rel, ráadásul a csapattársai, Sertac Sanli és Pierre Oriola nem játszottak sérülés miatt. A Barcelona edzője megpróbálta meglepni ellenfelét a lett játékos, Rolands Smits beállításával középre, azonban a döntés nem hozta meg a kívánt eredményt.

Real Madrid

A Real sokkal agresszívebben vágott bele az első mérkőzésbe, és látszott a csapaton, hogy mindenképp győzelemmel szeretnének indítani. Már az első félidő végén óriási előnyük volt (49:29), és egyértelmű volt, hogy ők irányítsák a mérkőzést.

A csapat játékosai rendkívül keményen védekeztek, amit kiválóan példáz az, hogy a hazai csapat csupán 29 pontot tudott szerezni az első félidőben. Azonban a támadás terén sem tétlenkedtek, hiszen négy játékosuk is kétszámjegyű pontszámot szerzett a meccsen. A legeredményesebb Gabriel Deck volt 18 ponttal, majd Hanga Ádám 16-tal, Fabien Caurser 15-tel és Guerschon Yabusele 11 ponttal.

Causer ismét megmutatta, hogy az idei idényben szeret a Barcelona ellen játszani. Ráadásul a francia játékos volt leginkább felelős a Real győzelméért az Euroliga elődöntőjében is, amelyen 18 pontot szerzett.

Sergio Llull és Alberto Abalde felépültek a sérüléseikből, és benne voltak a csapatban az első meccsen, azonban a csapat vezetősége úgy döntött, hogy még pihenteti őket. Az még egyelőre kérdéses, hogy a páros játszani fog-e a hátralévő mérkőzéseken.

Egymás elleni eredmények

A Barcelona és a Real Madrid már nyolcszor találkoztak egymással ebben az idényben, és jelenleg a Barcelona 5:3-ra vezet. Habár a Barcelonának sikerült 5 egymást követő alkalommal győzedelmeskednie, a Real képes volt megnyerni a legfontosabb mérkőzéseket.

Barcelona – Real Madrid előrejelzés

Véleményünk szerint a lendület jelenleg a vendégcsapat oldalán áll, amit kiválóan példáz a csapat energiája, az akaratereje és az első meccsen mutatott agresszív játékstílusuk. Habár a Barcelona talán képes lesz jobban teljesíteni a pálya mindkét oldalán a második meccsen, a fogadóirodák meglátásunk szerint alábecsülték a Real jelenlegi formáját.

Tipp: Real Madrid 6,5

Szorzó: 1,77

Fogadóiroda: 22bet

Jelenleg a 22bet egy nagyszerű ÜDVÖZLŐBÓNUSZT kínál az új felhasználói számára, amelynek keretében akár 122 eurót is szerezhet. Regisztráljon még ma, és szerezze meg ezt a fantasztikus ajánlatot!

[single_affiliate_xl title=”22bet vélemények” ]

Author Attila

Leave a comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *